Szia! örülök, hogy itt vagy!
JAKAB ADRIENN VAGYOK.

Jógaoktató – amaSole szakmai vezetője- Annabella eleven képzelete könyv megálmodója

Jakab Adri Amasole

HOSSZÚ UTAT JÁRTAM BE, mire végre eljutottam odáig, hogy tiszta SZÍVEMBŐL OLYAN “MUNKÁT” VÉGEZHETEK, amit HIVATÁSOMNAK TEKINTEK, ÉS NAGYON SZERETEK. Főiskolán külkereskedelmet, majd az Egyetemen közgazdaságtant tanultam. Ezt követően évekig sikeresen dolgoztam az üzleti világban, de mindig is éreztem, hogy nem itt van a helyem. Így 2007-BEN úgy döntöttem, hogy teljesen magam mögött hagyom mindezt és az energiáimat olyan tevékenységben hasznosítanám, amivel SEGÍTHETEM AZ EMBEREKET. Azóta teljes állású JÓGAOKTATÓKÉNT TEVÉKENYKEDEK.

2012. májusában megnyitottuk az AMASOLE JÓGASTÚDIÓT, és reményeim szerint sokak örömére KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSÚ JÓGAÓRÁKAT kínálunk. Én azóta is folyamatosan KÉPZEM MAGAM, és az oktatóképzéseim során a lelkes JÓGAOKTATÓI UTÁNPÓTLÁST EGYARÁNT.

SZERETETTEL VÁRLAK KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSÚ JÓGAÓRÁIMRA.

  • BIKRAM Jóga (Bikram Certified Teacher)
  • YIN, HATHA, GYERMEK, CSALÁDI, KISMAMA Jóga
  • HOT PILATES
Szia! örülök, hogy itt vagy!

JAKAB ADRIENN VAGYOK.

Jógaoktató – AMASOLE szakmai vezetője- Annabella eleven képzelete könyv megálmodója

HOSSZÚ UTAT JÁRTAM BE, mire végre eljutottam odáig, hogy tiszta SZÍVEMBŐL OLYAN “MUNKÁT” VÉGEZHETEK, amit HIVATÁSOMNAK TEKINTEK, ÉS NAGYON SZERETEK. Főiskolán külkereskedelmet, majd az Egyetemen közgazdaságtant tanultam. Ezt követően évekig sikeresen dolgoztam az üzleti világban, de mindig is éreztem, hogy nem itt van a helyem. Így 2007-BEN úgy döntöttem, hogy teljesen magam mögött hagyom mindezt és az energiáimat olyan tevékenységben hasznosítanám, amivel SEGÍTHETEM AZ EMBEREKET. Azóta teljes állású JÓGAOKTATÓKÉNT TEVÉKENYKEDEK.

2012. májusában megnyitottuk az AMASOLE JÓGASTÚDIÓT, és reményeim szerint sokak örömére KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSÚ JÓGAÓRÁKAT kínálunk. Én azóta is folyamatosan KÉPZEM MAGAM, és az oktatóképzéseim során a lelkes JÓGAOKTATÓI UTÁNPÓTLÁST EGYARÁNT.

SZERETETTEL VÁRLAK KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSÚ JÓGAÓRÁIMRA.

  • BIKRAM Jóga (Bikram Certified Teacher)
  • YIN, HATHA, GYERMEK, CSALÁDI, KISMAMA
  • HOT PILATES

Azért vagyok itt, hogy Nap, mint Nap INSPIRÁLJALAK, megmutassam neked, hogyan tudod a benned rejlő ERŐT magadévá formálni, és hogy segítsek meglátni, milyen KITARTÓ is vagy valójában.

SZERELEM PROJEKT

A jógán belül a SZÍVEM CSÜCSKE a GYEREKEKKEL VALÓ FOGLALKOZÁS. SZERETEM a TISZTASÁGUKAT, a NYITOTTSÁGUKAT, az ŐSZINTESÉGÜKET és hallgatni az önfeledt kacagásukat az óráimon. Látom, ahogy a bennük elültetett kis magocskák idővel hogyan válnak a hasznukra.

Az apróságok SEGÍTENEK VISSZAEMLÉKEZNI A KISKOROMRA, amikor RENGETEG IDŐT TÖLTÖTTEM a nagymamám által vezetett siklósi KÖNYVESBOLTBAN. Ott ivódott mélyen az orromba a könyvek csodás illata és FOGALMAZÓDOTT MEG AZ ÁLMOM, hogy egyszer beleszippanthassak a saját magam által írt kötetbe is.

ÍGY SZÜLETETT MEG “Könyvesboltos” Margit által inspirált ANNABELLA.

A történet Annabelláról szól. Egy tudatos kislányról, akinek világmegváltó ötletei vannak. Az ötletelés fázisában már tisztán láttam magam előtt a karaktert, a copfját, a mozgását, a mosolyát. Hallottam a gondolatait, átéltem az érzéseit.
A két kedvenc szavam az önfeledt és az eleven. Annabella pedig tényleg egy élettel teli kiscsaj. 11 (eleven) fejezet olyan testtudatos gyermeki, ugyanakkor mindennapos témákat oszt meg az olvasóval, amely a felnőttek szemléletét is megváltoztathatja.
Kiskoromban nálunk az egész család mindig együtt ült le enni, amelynek számomra hatalmas varázsa volt. Már akkor zavart, ha máshol nem ezt láttam. A könyvem legfőbb célja, hogy este a szülő és gyerek összebújhasson és megélhessék EGYÜTT Család csodáját.
TALÁLKOZZUNK AZ AMASOLE JÓGASTÚDIÓBAN!
Hétről-Hétre különleges Jógaórákkal várlak benneteket !
TALÁLKOZZUNK AZ AMASOLE JÓGASTÚDIÓBAN!
Hétről-Hétre különleges Jógaórákkal várlak benneteket !
Jakab Adri
Írj Nekem!
Kérdésed van? Érdeklődnél Workshoppal, Tanfolyammal, Jóga órákkal, Magán órákkal kapcsolatban ? Vegyük fel a kapcsolatot!

    Írj Nekem!
    Kérdésed van? Érdeklődnél Workshoppal, Tanfolyammal, Jóga órákkal, Magán órákkal kapcsolatban ? Vegyük fel a kapcsolatot!