11 jel, hogy szükséged van egy szuper jógatáborra:
- Eleged van abból, hogy állandóan cseng a mobilod. Roaming ide, roaming oda- külföldön automatikusa kevesebbet használjuk. Már csak azért is, mert a tengerparton maximum fotózás céljából fogsz érte benyúlni a táskádba:-)
- Álmatlanság gyötör,vissza sem tudsz emlékezni, hogy mikor érezted magad utoljára teljesen kipihentnekés igazán feltöltődött állapotban. Az ember azért él, hogy élvezze azt. Ha már hetek óta nem volt módod erre, akkor ezen épp ideje változtatni! A kortizol szint csökkentéséért sokat tehetsz napi két jógaórával.
- Nincs rendszer az életedben, a táborokban igyekszünk mindennap azonos időben, naponta kétszer jógázni és naponta azonos időben isteni étkekkel táplálni a testünket, amiért hidd el, hogy nagyon hálás lesz.
- Túlreagálod a különböző helyzeteket. Magad sem érted, hogy miért válaszolsz úgy, ahogy. Indokolatlanul kiakadsz, bosszankodsz, már akkor is, amikor egészen apró problémával találod szembe magad. Bizony – bizony Rád férne egy kis kikapcsolódás.
- Hetek vagy esetleg hónapok teltek el a nélkül, hogy hasizomlázad lett volna egy kiadós nevetéstől! Végzetes hiba. Már a felmenőink is megmondták: semmi sem gyógyít úgy, mint a szívből jövő kacaj!
- Rengeteg szabid van a munkahelyeden, amit nem vettél ki mostanában. A legtöbb munkáltató nem igazán szereti az ilyesmit fizetés formájában rendezni. Bizonyára Ő is jobban örülne, ha eltűnnél a szeme elől egy időre, és feltöltődve,lendületesen, munkaláztól égve térnél vissza.
- Oxigénnel teli friss levegő,már elképzelni sem tudod, hogy mikor jutott a tüdődbe. Egy jógás elvonuláson igyekszünk a legszebb helyeken a legnyugodtabb környezetet megtalálni, távol a világ zajától. Ne aggódj, néha azért kimozdulunk egy-egy fagyira és városnézésre a civilizációba.
- Kutyafuttában bekapsz valamit, eszel, de igazából nem táplálkozol!Ezért csak arra vágysz, hogy 1 héten keresztül csupa egészséges étel kerüljön végre a tányérodra, amit nyugodt körülmények között, jó társaságban fogyaszthatsz el. Természetesen mind a megfelelő helyi alapanyagokból, amit nyugodt környezetben fogyaszthatsz el.
- Ha folyamatosan arra hivatkozol, hogy „túlságosan elfoglalt vagyok, semmire sincs időm”. Főleg saját magadra? Épp itt az ideje, hogy elvonulj és rendezd a gondolataidat, na meg persze a fontossági sorrendet, hogy saját magadnál és az egészségednél semmilyen munka és egyéb elfoglaltság nem lehet fontosabb. Ha még nem így érzed, akkor tényleg rád férne a pihenés, szánj magadra időt és meglátod, hogy mégis.
- Ha úgy érzed, hogy mindenből eleged van, és legszívesebben teljes mértékben felforgatnád az életedet, de egy mini lépéshez sincs bátorságod. Itt az idő, hogy egy inspiráló,merőben új társaságban új impulzusok érjenek, és kiszakadj a mindennapi megszokásból, hogy távolról nézhess rá az életedre.
- Minden döntéssel kapcsolatban teljesen bizonytalannak érzed magad! Magadra ismertél? Ez nem azért van, mert Te magad vagy a bizonytalanság szobra. Sokkal inkább azért, mert a szervezetednek szüksége lenne egy kis töltődésre, úgyhogy újra jól tudjon működni, és némi csendre, hogy újra meghallhasd a belső hangodat.
A jógatáborok, olyan stresszmentes nyaralások, ahol a szervezők minden feltételt biztosítanak annak érdekében, hogy a környezet, az étel, a táj, és a napi 2x rendszeres jógagyakorlás segítse a Te maximális feltöltődésed. A jógás nyaralás olyan, akár egy “reset” gomb – a testeden, lelkeden.
Ha úgy érzed, hogy bárkinek a szeretteid közül szüksége lenne egy mentális (és persze fizikai) vakációra, akkor feltétlenül ajánld neki is és bátran hívd el Őt is magaddal!
Már 2013. óta tartok jógatáborokat, főleg Olaszországban, de minden évben keresek új helyszíneket. A legtöbb résztvevő rendszeresen visszatér az újabb táboraimba.
Néhány korábbi elvonulásunk, a teljesség igénye nélkül:
Olaszország: Toscana, Szicília, Szardínia, Ischia, Garda-tó, Puglia, Positano
Görögország: Kréta
Tervezd meg ma, és válassz egyet az idei táboraim közül!
Érdeklődj telefonon: 06202422250 vagy írj az info@jakabadrienn.hu címre.