„Simán elmehetnél a Dohányzás Ellenes Liga vezetőjének”- hangzott többször a barátaim szájából.
Valóban, hisz mindig valami különös undor fogott el mindig amikor a cigifüstről és a dohányzásról volt szó. Pedig a drogokkal ellentétben ezt anno még ki is próbáltam.
Nem állítom, hogy tudatosságom csúcsán, mert maximum 4-5 éves lehettem. Ez is kimondottan jó bizonyítéka annak, hogy ami tiltva van az irreálisan nagy mértékben tudja piszkálni a fantáziánkat.
Nem hiszem, hogy tudatos döntése volt édesanyámnak, azon a nyári napon, amikor kettesben voltunk otthon és épp ablakot mostunk. Sütött a nap, lengedezett a szél, hangosan koncerteztek a madarak, mondhatnánk idilli volt a délután. A függönyök leszedve, állunk a nappaliban, igazából én csak lábatlankodtam, mert segíteni nem hiszem, hogy tudtam. Előttem van a kép, ahogy megpihenve szívja a 100 éves márkájú cigijét. Megkértem, hogy hadd próbáljam ki én is milyen érzés cigizni, így a cigarettájának a végét odaadta, és elszívhattam. Arra már nem emlékszem, hogy köhögtem volna tőle vagy bármi egyéb hatással lett volna rám, de arra határozottan, hogy sosem jutott eszembe azóta sem, hogy beleszívjak akár egy slukkot is bármiféle dohányba.
Akkor ott ez a vágy végleg kioltódott, és sosem tért vissza. Bármilyen társaságba is keveredtem, sosem tudott senki rám olyan nyomást gyakorolni, hogy rágyújtsak. Ellenben én tudtam olyan csúnyán nézni másokra ha dohányoztak, hogy soha többé ne legyen kedve hozzá az életben.
Furcsa, mert nem hiszem, hogy kiskoromtól kezdve átláttam volna a kártékonyságát. És mégis. Ami akkor vad öltetnek tűnhetett a 24 éves édesanyámtól, annak hosszútávú gyümölcse lett.
Sokszor viccelődtem vele, hogy persze majd rágyújtok, mivel a 100 évest már nem gyártják, amit szívni szoktam, így majd legközelebb akkor ha 100 éves leszek.
Dohányzásleszoktató légzés: